Alekszandr Alekszandrovics Blok: A királylány

Nem találsz a földtekét bejárva
Szebb, fehérebb vállakat.
Hangja gyöngéd, hangja mint a hárfa,
Hízeleg, ha szól, ha felkacag.

Mind a költők, ha dalolni vágynak,
Őt dicsérik, őt.
Suttogó, irigy leányok állnak
Néma ajtói előtt.

Halk lovagja súlyos vértet öltve
Elment messzire;
Pusztító, halálos harcba küldte
Finom hófehér keze.

Ám amint a hűvös vártoronyból
Széttekint, s a szél
Zöld mezőkről, kéklő halk tavakról,
Zúgó erdőkről mesél,

Könnye csillan, míg a messzeségben
Darvak szállanak,
Felhők úsznak fent a tiszta égen,
S bíbor fényben ég a nap…

Bizton érzi – lelke bajnokára
Mindhiába vár,
Elfelejtett messzi otthonába
Nem tér vissza soha már.

(GALGÓCZY ÁRPÁD)