Ladányi Mihály: NEM TUDOM
Nem tudom szád ívét szemed színét mondjam-e el nekik
vagy csak ágyam magányáról beszéljek
Nem tudom a szerelmet szeretik-e jobban
vagy az éhséget a szerelemre
Hogyan is tudnám széjjelválasztani a kettőt
hogy meg ne sértsem ezt az ágat
ami átnőtt a keserű vadbozóton
Nem tudom a fázó hús magányáról beszéljek-e nekik
Talán megértenék ha tartják még valaminek a költészetet
ezt a fázó hús sarából táplálkozó növényt
levélereiben a remegéssel
vagy csak illúziókkal etessem őket
mint önmagam most amikor reádcsodálkozom
és azt gondolom hogy amit eddig éltem
csak piszkozata volt annak ami jön
Bármiről beszélek végülis ugyanaz keríti be érzelmeinket
Ha lelkesedem érted ők néznek rám gyanakvón
ha ők szeretik egymást én legyintek
Jön a tavasz és a bozótos hegyoldalakon
összefekszik őszi kétségeinkkel
És én nem tudom többé miről beszéljek
szemed színéről-e vagy éhségemről utánad
vagy arról a sötét huzatos folyosóról
amin csak vonul mint a vak
tapogatózva és fényt kergetve az ember
2009. december 2.
2009. november 2.
BARANYI FERENC: A NYOLCADIK AJTÓ
BARANYI FERENC: A NYOLCADIK AJTÓ
Kékszakállú, én adom most:
íme, itt a nyolcadik kulcs.
Csak belülről nyitja ajtód,
mely saját magadra tárul,
nem torzíthat már a fény, mely
rólam visszaverve rádhull -
nem vagyok már. Tűnhetsz annak,
ami vagy - s nemcsak lehetnél.
Senki sem lát, csak a nyirkos
várfalak közé rekedt éj.
Mássá tett a nő-jelenlét:
úgy lehettél hős, kegyetlen,
dús, gyengéd, s országgal ékes,
hogy a tükröd én lehettem,
gyöngeséged s múltad titkát
féltve is büszkén szemérmes
úgy lehettél, jó uram, hogy
volt egy asszony, aki kérdez.
S ha hét ajtód meg se látom?
Ha semmit se kérdezek meg
s azt sugallja hallgatásom,
hogy kicsit sem érdekellek?
Akkor sértve inkább lennél?
Akkor inkább lenne részem
bús magamra-hagyatottság
várad örök éjjelében?
Lettem volna - mint sok asszony -
üres szívű, puszta szájú?
Milyen kellett volna lennem?
Mondd meg nékem, Kékszakállú!
Enyém most már minden éjjel -
és mindig is éjjel lesz már.
S vak az éj. Senkise lát, csak
a rajtam kívül rekedt vár.
Fedd magad fel önmagadnak,
mérd, amit raksz és amit dúlsz.
Kékszakállú, én adom most:
íme, itt a nyolcadik kulcs.
(1980)
Kékszakállú, én adom most:
íme, itt a nyolcadik kulcs.
Csak belülről nyitja ajtód,
mely saját magadra tárul,
nem torzíthat már a fény, mely
rólam visszaverve rádhull -
nem vagyok már. Tűnhetsz annak,
ami vagy - s nemcsak lehetnél.
Senki sem lát, csak a nyirkos
várfalak közé rekedt éj.
Mássá tett a nő-jelenlét:
úgy lehettél hős, kegyetlen,
dús, gyengéd, s országgal ékes,
hogy a tükröd én lehettem,
gyöngeséged s múltad titkát
féltve is büszkén szemérmes
úgy lehettél, jó uram, hogy
volt egy asszony, aki kérdez.
S ha hét ajtód meg se látom?
Ha semmit se kérdezek meg
s azt sugallja hallgatásom,
hogy kicsit sem érdekellek?
Akkor sértve inkább lennél?
Akkor inkább lenne részem
bús magamra-hagyatottság
várad örök éjjelében?
Lettem volna - mint sok asszony -
üres szívű, puszta szájú?
Milyen kellett volna lennem?
Mondd meg nékem, Kékszakállú!
Enyém most már minden éjjel -
és mindig is éjjel lesz már.
S vak az éj. Senkise lát, csak
a rajtam kívül rekedt vár.
Fedd magad fel önmagadnak,
mérd, amit raksz és amit dúlsz.
Kékszakállú, én adom most:
íme, itt a nyolcadik kulcs.
(1980)
2009. augusztus 28.
Tiéd a nap
Tiéd a nap
Nem tudom neked adni a napot,
De tudok adni egy pillanatot.
Mikor megállíthatod a rohanó időt,
Kiszakítva belőle minden erőt.
Nem tudom a napot neked adni,
Sugarával meleget árasztani,
De elküldöm neked szívem melegét,
Áldásként küldöm, legyen a tiéd.
Nem tudom a napot adni neked,
De adom a szeretetemet.
Ha fontos neked, kezedbe veheted,
Ha megérintett, magaddal viheted.
A napot neked adni nem tudom,
Hiszen nincs is saját napom.
De van egy kis lángom, csak neked,
Amely szeretetedért tőlem egy köszönet.
Nem tudom neked adni a napot,
De tudok adni egy pillanatot.
Mikor megállíthatod a rohanó időt,
Kiszakítva belőle minden erőt.
Nem tudom a napot neked adni,
Sugarával meleget árasztani,
De elküldöm neked szívem melegét,
Áldásként küldöm, legyen a tiéd.
Nem tudom a napot adni neked,
De adom a szeretetemet.
Ha fontos neked, kezedbe veheted,
Ha megérintett, magaddal viheted.
A napot neked adni nem tudom,
Hiszen nincs is saját napom.
De van egy kis lángom, csak neked,
Amely szeretetedért tőlem egy köszönet.
2009. február 5.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)