Azt hiszem, hogy szeretlek,
lehúnyt szemmel sírok azon, hogy élsz.
De láthatod, az istenek, a por, meg az idö
mégis oly súlyos buckákat emel közéd-közém,
hogy olykor elfog a szeretet tériszonya
és kicsinyes aggodalma.
Ilyenkor ágyba bújva félek,
mint a természet éjfél idején,
hangtalanul és jelzés nélkül.
Azután újra hiszem, hogy összetartozunk,
hogy kezemet kezedbe tettem.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése