Vágd ketté gondolatom,
eszméid lágy kelyhébe
megtérni vágyom:
mosolyom tied.
Zavarj részegült álmokba,
hogy teljesebb rabod lehessek,
felejtsd el kétkedésem árjait
üres elmém, ha nem érezlek.
Bíbor fátylad terítsd rám,
bár rég nem vacog testem
szertelen érzésünk.
Kergess téboly-képzetekbe,
ha szertelen-keggyel kéred
felhő-foszlányokat tépek neked,
ugye érzed, hogy milyen könnyű minden?
Zárt gondolatodba, testedbe, a légbe
hisz csak így érzem zavartalan
függetlenségem.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése