Ladányi Mihály: NEM TUDOM
Nem tudom szád ívét szemed színét mondjam-e el nekik
vagy csak ágyam magányáról beszéljek
Nem tudom a szerelmet szeretik-e jobban
vagy az éhséget a szerelemre
Hogyan is tudnám széjjelválasztani a kettőt
hogy meg ne sértsem ezt az ágat
ami átnőtt a keserű vadbozóton
Nem tudom a fázó hús magányáról beszéljek-e nekik
Talán megértenék ha tartják még valaminek a költészetet
ezt a fázó hús sarából táplálkozó növényt
levélereiben a remegéssel
vagy csak illúziókkal etessem őket
mint önmagam most amikor reádcsodálkozom
és azt gondolom hogy amit eddig éltem
csak piszkozata volt annak ami jön
Bármiről beszélek végülis ugyanaz keríti be érzelmeinket
Ha lelkesedem érted ők néznek rám gyanakvón
ha ők szeretik egymást én legyintek
Jön a tavasz és a bozótos hegyoldalakon
összefekszik őszi kétségeinkkel
És én nem tudom többé miről beszéljek
szemed színéről-e vagy éhségemről utánad
vagy arról a sötét huzatos folyosóról
amin csak vonul mint a vak
tapogatózva és fényt kergetve az ember
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése