Utassy József Zúg Március

Utassy József
Zúg Március
Én szemfedőlapod lerántom:
Kelj föl és járj, Petőfi Sándor!
Zúg Március, záporos fény ver,
Suhog a zászlós tűz a vérben.
Hüvelyét veszti, brong a kardlap:
Úgy kelj föl, mint forradalmad!
Szedd össze csontjaid, barátom:
Lopnak a bőség kosarából,
A jognak asztalánál lopnak,
Népek nevében! S te halott vagy?!
Holnap a szellem napvilágát
Roppantják ránk a kétszer gyávák.
Talpra Petőfi! Sírodat rázom:
Szólj még egyszer a Szabadságról!

Ady Endre: Az én menyasszonyom

Ady Endre
Az én menyasszonyom

Mit bánom én, ha utcasarkok rongya,
De elkisérjen egész a síromba.
Álljon előmbe izzó, forró nyárban:
„Téged szeretlek, Te vagy, akit vártam.”

Legyen kirugdalt, kitagadott, céda,
Csak a szivébe láthassak be néha.

Ha vad viharban átkozódva állunk:
Együtt roskadjon, törjön össze lábunk.

Ha egy-egy órán megtelik a lelkünk:
Üdvöt, gyönyört csak egymás ajkán leljünk.

Ha ott fetrengek lenn, az utcaporba:
Boruljon rám és óvjon átkarolva.

Tisztító, szent tűz hogyha általéget:
Szárnyaljuk együtt bé a mindenséget.

Mindig csókoljon, egyformán szeressen:
Könnyben, piszokban, szenvedésben, szennyben.

Amiben minden álmom semmivé lett,
Hozza vissza Ő: legyen Ő az Élet.

Kifestett arcát angyalarcnak látom:
A lelkem lenne: életem, halálom.

Szétzúzva minden kőtáblát és láncot,
Holtig kacagnók a nyüzsgő világot.

Együtt kacagnánk végső búcsút intve,
Meghalnánk együtt, egymást istenítve.

Meghalnánk, mondván:
„Bűn és szenny az élet,
Ketten voltunk csak tiszták, hófehérek.”

Szabó Lőrinc: Semmiért egészen

Szabó Lőrinc
(1900-1957)

Semmiért egészen

Hogy rettenetes, elhiszem,
De így igaz.
Ha szeretsz, életed legyen
Öngyilkosság, vagy majdnem az.
Mit bánom én, hogy a modernek
Vagy a törvény mit követelnek;
Bent maga ura, aki rab
Volt odakint,
Én nem tudok örülni csak
A magam törvénye szerint.

Nem vagy enyém, míg magadé vagy:
Még nem szeretsz.
Míg cserébe a magadénak
Szeretnél, teher is lehetsz.
Alku, ha szent is, alku; nékem
Más kell már: Semmiért Egészen!
Két önzés titkos párbaja
Minden egyéb;
Én többet kérek: azt, hogy a
Sorsomnak alkatrésze légy.

Félek mindenkitől, beteg
S fáradt vagyok;
Kívánlak így is, meglehet,
De a hitem rég elhagyott.
Hogy minden irtózó gyanakvást
Elcsittithass, már nem tudok mást:
Mutasd meg a teljes alázat
És áldozat
Örömét és hogy a világnak
Kedvemért ellentéte vagy.

Mert míg kell csak egy árva perc,
Külön; neked,
Míg magadra gondolni mersz,
Míg sajnálod az életed,
Míg nem vagy, mint egy tárgy, olyan
Halott és akarattalan:
Addig nem vagy a többieknél
Se jobb, se több,
Addig idegen is lehetnél,
Addig énhozzám nincs közöd.

Kit törvény véd, felebarátnak
Még jó lehet;
Törvényen kívűl, mint az állat,
Olyan légy, hogy szeresselek.
Mint lámpa, ha lecsavarom,
Ne élj, mikor nem akarom;
Ne szólj, ne sírj, e bonthatatlan
Börtönt ne lásd;
És én majd elvégzem magamban,
Hogy zsarnokságom megbocsásd.

Baranyi Ferenc: Egyszerű szavak anyámhoz

Anyám mikor templomba hívsz vasárnap
s én nem megyek s arcodra csöpp ború száll:
csak annyit érts, hogy nem megyek veled - most.
S ne értsd meg azt, hogy nem megyek veled - már.

És ments magadban: "Fáradt tán szegényke.
Sokat lumpolt az éjjel. Fiatal.
Vagy sok a munka, tanulnia kell tán.
Hát maradjon, ha maradni akar."

Bizony, így lesz ez már minden vasárnap,
de mentegess csak, neked kell a mentség,
könnyebb a fiad korhelynek ítélni,
mint elismerni pogánynak a lelkét.

Tudom, te a templom tornyára nézel,
én feljebb látok, fel a Holdra, Marsra,
ez így törvény, de hogyha magyaráznám
nem értenéd, csak bánkódnál miatta.

Anyám, becsaplak rég a hallgatással,
hazug a szám, mert nincs egy szava, érve,
de vétkemért békéd a büntetésem.
S ha volna isten, megáldana érte.

Tyimofej Szalnyikov: Valami hiányzik

Tyimofej Szalnyikov: Valami hiányzik
Valami őrült hiányérzet hajszol.
Valami elmulasztottnak hitt,
de pótolható kötelességtudás.
Valami nem tudom miféle,
testet-lelket elöntő,
bizsergető másodáldozás.
Szeretném ezt a valamit elérni.
Mint az élet ezernyi képéből kiragadott
díjas pillanatfelvételt a fotós,
úgy szeretném én is elkapni
ezt a hetedérzéki,
derengő-leendő vágyálomlátomást.
Szinte lehetetlen, ma ez lehetetlen,
mint ahogy a múlt elmúlt,
s a jövő sohase jő.
Jó, ne fintorogj, ezt nem oly
könnyű megérteni, én sem értem
saját magamat, de érzem
valahol belül az igazamat.

Valami őrült hiányérzet hajszol.
Nosztalgia mind azután ami elmúlt,
s mind azután majd ami lesz.
Emlékezetem és fantáziám
vetíti mohón a képeket
egymás hegyére-hátára.
Szeretném egyetlen pillanatban,
helyesebben abban, ugyanabban
az állandó pillanatban
átélni veled az örök életet.
Szeretnék Neked - kinek? - mesélni
arról a - miről? - pillanatról,
amely volt, vagy lesz, hisz érzem,
ahogy rostjainkban felbizsereg
az a meghitt pillanat.
Majd valamikor, egykor,
még nem tudom hol, vagy tán már
nem is emlékszem, csak mosolyod érzem,
és meleg szemed boldog barnaságát...

Mit mondtam? Állj! Mintha egy szóra
engedett volna a lázító szorongás szívemen.
Szem; meleg; boldog; barna; állj!
Megvan! Hirtelen elkaptam!
Hirtelen, véletlen a szót megleltem.
Bár maga a tény oly távol tőlem,
érzem, hiszem, emlékezem.
Bár most éppen hiányzik, hiánycikk,,
de volt, vagy lesz részünk egyszer
az egyszeri boldogságban.

Tóth Árpád: Álarcosan

Tóth Árpád: Álarcosan

Hát rossz vagyok? szótlan? borús? hideg?
Bocsáss meg érte. Hisz ha tudnám,
A világ minden fényét s melegét
Szórva adnám.

Kastélyokat. Pálmákat. Táncokat.
Ibolyákkal a téli Riviérát.
Vagy legalább egy-egy dús, összebújt,
Boldog órát.

De most oly nehéz. Most egy sugarat
Se tudok hazudni, se lopni.
Vergődő és fénytelen harcokon
El kell kopni.

Az Antikrisztus napjai ezek,
Csillog a világ szörnyű arany-szennye.
Röhögő senkik, balkörmű gazok
Szállnak mennybe.

S én lent vergődöm, és nem tudja más,
Hogy csöndem éjén milyen jajok égnek.
De légy türelmes. Jön még ideje
Szebb zenéknek.

Csak légy türelmes. Maradj, míg lehet,
Váró révem, virágos menedékem.
Most álarc van rajtam, zord és hideg,
De letépem,

Vagy szelíden, míg elfutja a könny,
Öledbe hajló arcomról lemállik,
S te ringatsz, ringatsz jó térdeiden
Mindhalálig.

Pablo Neruda: VISSZATÉREK

Valamikor, vándor, légy férfi vagy nő,
akkor, ha már nem élek,
itt keress, itt keress csak engem,
a kő s az óceán közt,
a tajték
viharzó ragyogásán.
Itt keress, itt keress, csak engem,
mert ide térek vissza, szót se ejtve,
hang nélkül, száj nélkül, ragyogva,
ide térek majd vissza, hogy a hullám
szilaj szivének
dobogása legyek,
itt leszek elveszendő s itt találsz rám:
itt leszek tán majd kővé s néma csönddé.

(Somlyó György)

Károly György: Hársfa

Károly György: Hársfa

A hársfán méhek
zümmögnek, gyűjtögetnek.
Széthordják szívem.

Fodor Ákos: Egy ajándék elhárítása

Fodor Ákos: Egy ajándék elhárítása

Ne adj igazat.
Neked túl sokba kerül;
nekem meg épp van.

Falcsik Mária: Mi lesz a szexszel?

Falcsik Mária: Mi lesz a szexszel?

lesz-e megnyugvás enyhülő fátum lesz-e
lesz-e ház terasz vörösbor naplemente
nagy társaságban békülékeny este
szelíden száll-e hangoktól zsongó kertre
hol a vénülő kerti székek
hátát reccsentve feszítő vendégek
emlék könnyű füstjét fújják a tinta égre
s lesz-e majd csönd ha elszéledtek végre
s mi ketten megint magunk maradtunk
lesz-e széles mély csönd amint kezedre ráteszem kezem
szélesebb mint a víz és mélyebb mint a tágas völgy alattunk
mikor testedhez ismét megérkezem
lesz-e még ágy mi nem csikorgó tagjainkat gyötri
de benne testünk ringása könnyeden lebeg
meglesz-e még az íves szép vonal a csípő fölötti
amivel most ajándékozom meg kezed -
ha majd végképp öregség kútjába estünk
alabástrom elefántcsont vagy sárga márvány lesz testünk
mit látunk majd az ágyban izzadtan egymásra lesve
vajon miféle anyagból van két szép öreg szerelmes ember teste.

Csukás István: Ülj ide mellém(*)

Csukás István: Ülj ide mellém(*)

Ülj ide mellém s nézzük együtt
az utat, mely hozzád vezetett.
Ne törődj most a kitérőkkel,
én is úgy jöttem, ahogy lehetett.
Hol van már, aki kérdezett,
és hol van már az a felelet,
leolvasztotta a Nap
a hátamra fagyott teleket.
Zötyögtette a szívem, de most szeretem
az utat, mely hozzád vezetett.

Kaffka Margit: Litánia

Kaffka Margit: Litánia

Te édes-kedves társam,
Miféle szerződés ez?
Micsoda Isten irta,
Mikor szivünkbe irta?

Ez puha, fehér párnám,
Min nem nyugodtam eddig.
Lelkem szép muzsikája
Mit nem hallottam eddig.
Bölcsességgel teljes könyv;
Mostanig nem tanultam.
Én friss-jó egészségem;
Mily soká beteg voltam!

Én reggeli harangszóm,
Szép, napos délutánom,
Szelíd, esteli lámpám,
Sürü csillagos éjem. -
Ó éjem, égem, kékem,
Te kedves-kedvességem!
Csobogó, teli korsóm,
Friss, hajnali harangszóm,
Csendes, nyugalmas álmom,
Napfényes délutánom.

"Szerelem"? - ezt már írtuk,
Prózába, versbe sirtuk.
Szerelem; olcsó szó ez:
Szerelem, - így ne hívjuk!

Apám vagy és fiam vagy,
A mátkám és a bátyám,
- Kicsiny, fészkes madárkám;
Ideál, - szent, komoly, nagy;
Pajtásom, kedvesem vagy.

Hittel és emberséggel
Első te, kit vállallak,
Kit szóval-szívvel vallak
És álmomba se csallak.
Kit bántani nem hagynék,
Kiért tán ölni tudnék;
Te édes-kedves társam,
Miféle szerződés ez?
Micsoda Isten irta?

A Kelet tana

Pihegő test
Lanyhuló ér
Dobban a szív
Lassan nem él.

Nem rezeg sejt
Elmúlt a hang
Csöndbe dobbant
Nyugalmat lelt.

Anyag megállt
Lélek kiszállt
Másképp éli már
az életet.

Színe csodás
Fényes virág
Vakítón szép
Energiád!

Nyugalom köd
Szeretni más!
Magason van
Időd kizárt.

Nyugalom köd
Szunnyadó szív
Bezárva hit,
Érzés, remény.

Rezgő a lét
Ébred a vágy
Kell a remény:
új
Helyed
vár.

Hajnal Anna: Akarlak, szeretlek

Hajnal Anna: Akarlak, szeretlek

Akarlak, szeretlek, kellesz nekem,
dacos, síró szíved csupa vad szerelem,
csupa vágy, csupa láng, csupa konok erő,
már lankad az ész, a védekező.
Félelem? távolság? mit jelent?
mindig több, több éhséget teremt,
hiszen elpusztulunk így te meg én
két árva, fuldokló, néma, szegény!
Akarlak, szeretlek, rég elég
titok és várás és szenvedés,
boruljunk össze, mellre mell-
két fáklya szívünk hadd lobbanjon el!
Hasító villám szívemen át,
feszül és tágul az egész világ,
szűk abroncsok a sarkkörök,
kicsap a tenger s a szent ködök
ragyogva befödnek, vihar és láng:
együtt világok várnak ránk!
Együtt- vagy halál és pusztulás
szerelem-szerelem, fényvarázs.

Fodor Ákos: J.w.G.-Hommage

Fodor Ákos: J.w.G.-Hommage

Mihelyt vonal-már banális.
Ünnep csak a Pont lehet.
Ha gyönyörre vágysz-s ha fáj is-:
tedd pontossá életed.

Ratkó József: Egy ágyon, egy kenyéren

Ratkó József: Egy ágyon, egy kenyéren

Egy ágyon, egy kenyéren,
szemünkbe hulló fényben,
tétovázó sötétben,
szerelem fenyvesében,

egy földön, egy hazában,
égve egyforma lázban,
hidegben, nyári lángban
egyforma szó a szánkban,

torkot fájdító perben
tanúként egymás ellen,
homlokod melegében,
homlokom melegében,

zárva eleven kőbe,
lélekben összenőve,
gyönyörű csecsemőnkre,
ráhajlunk az időre.

Csoóri Sándor - Rossz églakó lennél

Csoóri Sándor - Rossz églakó lennél

Nem látok mást
csak a testedet látom
birodalomnyi hajadat
szélben és betegágyon;
nem ismerek mást, csak
amit te szerethetsz
amit a gyors napokból
magadhoz közelengedsz.

Üvegcserép a dombon
a sár fölé téged vetít
lekicsinyített égben jársz
sétáltatod a szemeid
madár- és felhő-forgalomban.
Sutább vagy, mint a Nagykörúton.
Rossz églakó lennél
s ezt én már régen tudom.

Bokádhoz vadfű illik
vadmályva, mátrai gyom
kőfolyás, vízfolyás
parázna bazsalikom
földön fetrengő harangszó
nem amely szélbe temet.
Ágyadba tudsz te csalni katicabogarat
s csipkézett tölgylevelet.

Nincs nálad nekemvalóbb
nőneműbb test, nőneműbb mosoly
nomád maradtál, mint a szél
s nászéjszakázó kökénybokor;
ha meztéláb holnap fűre lépsz
bársonyos leszek belül
s mit bánom én, hogy a világ
szálkásodik vagy ércesül.

Háború készül újra
mozdulnak már a jövendő romok.
Sötét szemüveget visel az ég is
mint a puccsista tábornokok
de ha golyókkal kell is együtthálnunk
ott leszel velem
ott virraszt majd a kezem
lüktető nyakereden.

Ladányi Mihály: NEM TUDOM

Ladányi Mihály: NEM TUDOM

Nem tudom szád ívét szemed színét mondjam-e el nekik
vagy csak ágyam magányáról beszéljek
Nem tudom a szerelmet szeretik-e jobban
vagy az éhséget a szerelemre
Hogyan is tudnám széjjelválasztani a kettőt
hogy meg ne sértsem ezt az ágat
ami átnőtt a keserű vadbozóton

Nem tudom a fázó hús magányáról beszéljek-e nekik
Talán megértenék ha tartják még valaminek a költészetet
ezt a fázó hús sarából táplálkozó növényt
levélereiben a remegéssel
vagy csak illúziókkal etessem őket
mint önmagam most amikor reádcsodálkozom
és azt gondolom hogy amit eddig éltem
csak piszkozata volt annak ami jön

Bármiről beszélek végülis ugyanaz keríti be érzelmeinket
Ha lelkesedem érted ők néznek rám gyanakvón
ha ők szeretik egymást én legyintek
Jön a tavasz és a bozótos hegyoldalakon
összefekszik őszi kétségeinkkel
És én nem tudom többé miről beszéljek
szemed színéről-e vagy éhségemről utánad
vagy arról a sötét huzatos folyosóról
amin csak vonul mint a vak
tapogatózva és fényt kergetve az ember